Jelenlegi hely

Címlap

Frédi és Béni a szinkronstúdióban

Az a vélemény terjedt el a tévénézők és a Televízió köreiben, hogy a Flintstone család magyar változata színesebb, jobb, izgalmasabb, mint az eredeti...

Hát meg lehet változtatni szinkronizálás közben egy filmet?

- Nemcsak lehet, hanem néha meg is kell változtatni - feleli Gerhardt Pál szinkronrendező, - a szinkron nem puszta fordítás, hanem újjáalkotás, teremtés is, ahogyan bizonyos értelemben "teremtés" egy megírt dal eléneklése, egy leírt dráma színpadra állítása, egy költemény elmondása is. A humort pékdául, ami ennek a filmnek lényege, nem lehet magyarra lefordítani. Az amerikaiak humora egyébként sem azonos a miénkkel, jóval szárazabb. Olyan dolgokon tudnak nevetni, amin mi még csak nem is mosolyognánk. Sok esetben még a nevetést is filmre viszik, szinte jelezve, hogy itt kell nevetni, itt a poén. Ez a magyar nézőt határozottan bosszantaná. De a szinkronizálásnál ennél többről van szó. Igen bonyolult és sokrétű művészet ez, mert - a kész film megkötései mellett - úgy kell a gondolatok rendszerét átfogalmazni, hogy az a mi viszonyaink között is helytálljon. A film itt egy sajátosan amerikai kispolgári családot ábrázol. Színészi játékkal és rendezői eszközökkel ezt a jelleget úgy kellett megváltoztatnunk, hogy bennük általában a kisember problémáit, vágyait lássa a néző, s lehetőleg megtalálja saját maga gondolatait is. Elsorolni sem lehet, hányféle ötlet kellett ehhez, alkotó-közösségünk hányféle gondolatára volt szükségünk ennek megvalósítására. E célt szolgálták az általunk készített különféle humoros és meghökkentő zörejek is, melyeket az eredetiben hiába keresnénk, a szereplők jellegzetes és ellentétes jellemű hangszíne, meglepő hangváltása.

Romhányi József, a magyar változat szövegének írója arra a kérdésre, hogy mit tartott meg az eredeti szövegből, így válaszol:

- Az eredeti mondatok hosszát. Ez nem tréfa! A film hibája ui., hogy a hallatlanul szellemes, ötletekkel zsúfolt karikatúraszerű rajzokhoz az alkotók nem találták meg a megfelelő karikatúraszerű szöveget, helyette a képekhez nem illő, a képek által felvetett humoros hangulatból kizökkentő, kijózanító prózát használtak. Sokan vitatták, helyes-e, hogy mi verses szöveggel helyettesítettük a prózában írt szöveget? Szerintem a kancsal rímek, szójátékok nem csupán fokozhatják a humort, hanem jellegzetessé teszik, kiegészítik, s egyben magyarázzák is. S mint ilyen magyarázatok - jobban szolgálják egy más nép humorának a mi közegünkbe való elhelyezését, természetesebben csiklandozzák nevető-izmainkat.

Psota Irén: - Úgy gondolom köztudott, hogy én e filmsorozatban Vilmának, Frédi feleségének hangjaként szerepeltem. Úgy érzem, ez kicsit többet is jelentett számomra, mint a puszta hangot. Nem szoktam szinkronizálni, mert nem szeretek másoakt utánozni. Itt azonban erről szó sem volt, a saját egyéniségemet adhattam a filmhez, s így ez tiszta játék, alkotómunka volt. Vilma polgárasszony, akit hosszú kísérletezés után megtalált hanghordozással, jellegzetes gurgulázó, szélsőséges beszédstílussal próbáltam ábrázolni. Azonosultam vele, de ugyanakkor mégis kívülről ábrázoltam, szinte idézőjelbe tettem az alakját, mintha azt mondanám minden szóval, hogy ilyen ő, ezt és ezt mondja. Ezt a megtalált kettősséget tartom a magam számára munkám legnagyobb erényének, s azt hiszem csak ezzel a módszerrel lehetett izgalmassá tenni a magyar közönség számára ezt a figurát.

Rajnai András

(Rádió és Televízió Újság - 1968)